ELEKTRO KLUB (ETC) - KÜLDETÉS

Mentorprogram

   Egyetemünk egyik erős alappillére, hogy a hallgatókkal - még ha korlátozott mértékben is -, de szoktunk személyesen is foglalkozni, míg egy nagyobb egyetemen erre általában kisebb a lehetőség. Kifejezett figyelemet fordítunk azon öntevékeny hallgatókra, akik normál órarendi terheléseken felül is szívesen oldanak meg feladatokat vagy szívesen foglalkoznak bizonyos területekkel. A klubot öregbítve kapacitásaikat kamatoztathatják akár TDK, akár alaposabban kidolgozott szakdolgozatként, ha pedig később az egyetemi és a saját elképzelések is találkoznak, akár munkatársainká nőhetik ki magukat a tehetségesebbek. Mi kell mindehhez? TE. Érdeklődő, öntevékeny jellem, sok-sok türelem és kitartás: jelenlegi elektro-s oktatói csapatunk fele volt hallgatóink összeszokott baráti köre :).
   A HSZK kimutatásaiból tudjuk, az iparban nem tipikusan a jeles hallgatókat keresik, hanem azokat, akik egyetemi éveik alatt is igyekeztek kicsit többet beletenni teljesítményben, versenyekre menni, szakmaazonos hobbifoglalkozást találni és abban alkotni. Ahogy egy tekintélyes cégvezető fogalmazott:

" Tudást tudok neki adni, ha majd nálunk dolgozik - de hozzáállást nem ".

Az Elektro Klub olyan érdeklődő, öntevékeny - azaz "elit" hallgatók gyűjtőhelye, ahol elindulhatnak ezen az úton, megismerhetik egymás és oktatóik munkáját, érdeklődési területeit, segítséget kaphatnak, TDK-ra, OTDK-ra és más versenyekre készülhetnek fel, részint mentorálva; esetleg demonstrátorok is lesznek 1-1 félévre. Az Elektro Klub maga valójában egy szabad hallgatói laboratórium, villamosmérnöki/IT területet célzó mérőeszközökkel, berendezésekkel.
   A helység és csoport, nem csak egy tanulószoba emberekkel, hanem egyfajta kreatív közösség, fiatal mérnökökkel és tehetségekkel. A klub tagjai ennek megfelelően széles spektrumon mutattak már fel eredményeket, néhány kedvcsináló videót lentebb láthatunk.

Néhány nagy pillanat - Járműépítő versenyek :)

   A BOSCH cégcsoport által hirdetett elektromos és pneumatikus járművek versenyén a cél alternatív hajtásláncú járművek készítése volt a cél a cégcsoport termékeit alkalmazva. Elektromobil esetében BOSCH fúrógépeket kellett a hajtásláncba építeni, melyeket nem lehetett megbontani, azaz ki kellett építeni olyan tartó / tároló rekeszeket és mechanikát, amely a fúrókat egyenletesen és egyformán volt képes működtetni és emellett terhelni is, hiszen ezek az akkumulátoros gépek, túlzott igénybevétel esetén letiltanak egy időre. A versenybe nemcsak a jármű sebesége és fordulékonysága, de a fúrógépek beszerelési és csereideje is beleszámított (azokat ugyanis lezárt gyári dobozaikból kellett kivenni és beszerelni a startnál, majd akkumulátort cserélni a gépeken félidőben.

   Az első gépet 2008-ban kezdtük építeni, túlzott támogatás híján a MÉH telepről összevásárolt, mások által kilopkodott alumínium táblatestekből, ennek megfelelően a konstrukció masszív gép lett (önsúlya kb 115 kg), pilótával kb. 180kg, a gépbe egy kiszuperált és helyreállított 3 állású váltót is helyeztünk, ami miatt a gép lassan gyorsult, de később stabil sebességet tudott fenntartani 24-27 km/h körül. A gép hátulja üregesen volt kialakítva, hogy adott esetben még a szél is belekaphasson, így kapta irónikus beceneveit is: "riksa", "béka-pod".. XD Az egyedi design és a jó menettulajdonságok okán még a híradóba is bekerültünk. A versenynek sajnos az vetett véget a döntő előtt, hogy az ujjnyi acélkonzolok, amik a tartót tartották a terhelés alatt elcsavarodtak és a lánchajtás kinyúlt, ezt a verseny alatt már nem tudtuk sajnos rendbe hozni a rendelkezésre álló eszközökkel.


BOSCH Elektromobil verseny, 2009 - "AlvázZavar" csapat, bemutatkozó videó

   2009-ben egy teljes egészében gépészmérnök csapattal indultunk, a hajtás pedig egy szimmetrikus tárcsán volt elhelyezve, amely mindegyik fúró és mindegyik alkatrész egyenletes terhelésére volt tervezve. Itt a csapat volt az, ami kicsit széthúzott, többször volt csapattag-csere, ami megnehezítette a csoport munkáját. Eredményképp a verseny napjáig nem lehetett a gépet beüzemelni és a fiúk a start előtti utolsó másodpercekig szerelték a gépet. Mindenki biztos volt benne őket kivéve (még én is), hogy egyetlen métert sem fog tudni menni. A gyorskötöző ezrek és purhabcsomók alatt azonban meghallgattattak imáink, a gép elindult, s ha nem is gyorsan, nem is elöl, de teljesítette a versenytávot egy nagy rendörségi szirénával a tetején XD.


BOSCH Elektromobil verseny, 2010 - "Kecskeméti KÁÓ" csapat, bemutatkozó videó

   2010-ben ismét gépész-infós formáció indult versenyre, amelynek külsős tagjai is voltak. A csapat egy tűzön-vízen át kitartó baráti kör volt, az eredmények pedig messze hozták a rengeteg munkát, amit a fiúk beletettek. A gép Kiskunfélegyházán egy családi ház pincéjében épült, mivel a csapat minden tagja ettől nem messze lakott, így nem kellett gépekre sem helyre várniuk, emellett további baráti és szülői támogatást is kaptak a munkához, mind szakmai, mind anyagi tekintetben. Az eredmény egy profi, méretoptimalizált gép (csak a pilóta tudott beszállni), jó menetdinamikával és iszonyatosan öszeszokott csapattal. Az indulást hetekig gyakorolták otthon, ennek eredménye kis híján az első helyezés lett - azonban történt egy kis gubanc.. A kezdetben 4 fúróval hajtott gépeket a későbbi versenyeken 6 és 8 fúróval is lehetett táplálni, így gépeknél már nem volt ritka a 60-80km/h végsebesség - ez ezekben a hallgatók által hegesztett fémvázakban egyre veszélyesebb kihívásokat jelentettek. A verseny alatt észrevettük, hogy a 3 kerekű struktúra fékezéskor hajlamos saját tengelye körül megpördülni, emiatt igyekeztünk keveset fékezni és inkább a fordulókört kihúzni. Az egyik ilyen kanyar után azonban az egyenes gyorsítószakasz végén a cikk-cakk kanyarban a fordulókör túl nagyra sikerült és a jobb oldali kerékfelfüggesztés beleért / akadt a gumifalba.. A közel 40-50 km/h a gépet pilótástól pörögve dobta jó fél-egy méter magasra, belerepítve a védőfalba. Az első kerék, felfüggesztésestől szakadt le, a gép pedig az utána jövő gépekkel szemben állt meg az út közepén. Mivel tekintélyes előnyre tett szert addigra, a további ütközéseket elkerülendő, a pilóta drifteltetett füstölgő kerékkel beállt menetirányba, maj leszakadt kerékkel teljesítette a köröket, a közönség örjöngése közben megszerezve a 4. helyet.


BOSCH Elektromobil verseny, 2011 - "Kuvasz" csapat, a HÍRHEDT start


BOSCH Elektromobil verseny, 2011 - "Kuvasz" csapat, a nagy csatt előtti start

   2011-ben a Kuvasz immár Messersmith néven indult, de már nem elektro-, hanem pneumobil versenyen. A versenyhez az egy évvel ezelőtti gépet alakították át, ez biztosította a sikerüket majd balszerencséjüket is ismét a fináléban. A gép ugyanis egy nedvesebb, tócsákkal szegélyezett kanyarban többször megpördült a tengelye körül, majd olyan helyzetben állt meg a versenypálya szélén, ahonnan a versenyt már nem tudta folytatni. Mindig csodálattal gondolok erre a kis formációra, akik mindkét versenyen a fináléig vitték; mikor a verseny után egy évvel beszéltem velük, azt emlegették, hogy lehet, helikoptert építenek XD. Bármennyire is nem készülhetett el a dolog, nem azért, mert nem tudták volna megcsinálni, inkább némi szülői tiltásra tippelnék :) .


BOSCH Pneumobil verseny, 2012 - "Kuvasz (Messersmith)" csapat, emlékvideó

FELTÖLTÉS ALATT

DOKUMENTUMOK

-----------------